Ikrek a pocakban

Mindig sejtettem, hogy különleges lehet, ha valakinek iker testvére van. Persze, a különlegességet senki nem érzi, hisz akinek van, az nem tudja, milyen annak, akinek nincs, és ez fordítva is igaz.

Én abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy megkeresett egy ikerpár egyik tagja, aki egy közeli hozzátartozója halála miatt szenved azért, mert nem tudott idejében hazajönni hozzá, és vele lenni utolsó idejében.

A bűntudat egy rendkívül romboló érzés, ráadásul alaptalan. Hisz akkor, amikor a „bűnt” elkövettük, az akkori tudásunk és képességeink szerint optimálisan cselekedtünk, csak később derült ki, hogy tévesek voltak az elképzeléseink. Erre mondják azt, hogy „utólag könnyű okosnak lenni”.

Természetesen ebben az esetben is így volt, hisz az illető nem tudhatta, hogy mikor hal meg a rokona akkor sem, ha valamennyire számítani lehetett rá, hogy megtörténik. A szomorú esemény már jó ideje a levegőben lógott, de nem lehetett tudni, hogy az a 2-3 nap számítani fog.

Mint általában, most is én hangolódtam a kliensre, és én éreztem a negatív érzéseket, illetve azokat a hitrendszereket, amik miatt keletkeznek. Az esetek túlnyomó többségében időben egymásra rakódott negatív berögzüléseket vagy tapasztalatokat találok a tudattalanban rétegeket képezve, és mindig csak egy réteget tudok visszamenni egyszerre. A felhozott „törölt”, azaz megnevezett, tudatosult hitrendszerek elvesztik a hatalmukat fölöttünk. A halom aljára visszaaraszolva általában eltűnik a trauma, amivel megkeresnek. A halom alja pedig szinte mindig gyermekkorban van, vagy még korábban.

Ebben az esetben magzati korba kerültünk vissza. Szokatlan módon azonban nem valami traumát éreztem, vagy más negatív gondolatot, amit az anyától átvett volna, hanem boldogságot. Átéltem azt az állapotot, amit a magzat az anyja hasában élt meg, testvére társaságában. A szokásos, nem iker magzatokkal ellentétben úgy éreztem, hogy a testvér jelenléte óriási áldás. Biztonságérzetet ad. Ketten nagyfokú védelmet nyújtanak egymásnak, nem veszik át az anya negatív lelki kilengéseit. Úgy éreztem, nagyrészt kizárják a külvilágot ahhoz hasonlóan, mint amikor ikrek baba korukban egymással játszanak, és sokszor tudomást sem vesznek tágabb környezetükről.

Egy darabig nem értettem, hogy miért úszott be ez a kép. Mi van itt, ami növelheti a kliens bűntudatát a rokona halálával kapcsolatban? Éreztem azt a megnyugtató érzést, hogy ott van a másik, és bármi történik is, amíg ott van, addig nincs mitől félnem.

 Aztán lassan kirajzolódott a hitrendszer, ami idehozott: amíg vele vagyok, addig nem halhat meg.

Egy ilyen hitrendszer sokat segíthet akkor, ha valaki ápoló, gondozó munkát végez, de ebben a helyzetben visszájára fordult.

Mindenesetre, most értettem meg, miért lehet oly nagy trauma az életben maradottnak, ha magzati korban elveszti ikertestvérét.