Kié az érdem?

Sok éve történt. Akkoriban, amikor Berettyóújfalu Debrecen felőli végén a körforgalmat kialakították, de a mellé épült szupermarketnek még a gondolata sem volt meg.

Egy tavaszi szombat délelőtt készenlétes voltam, és egy sürgős, tömeges távbeszélő forgalom kiesést okozó távközlési hiba miatt kirendeltek Biharkeresztesre.

Szép tavaszi nap volt. Jókedvűen autóztam a Matáv szolgálati autóján, és élveztem a jó levegőt, a napsütést.

Éppen Derecskén haladtam át, amikor észrevettem egy negyvenes hölgyet, aki kétségbeesetten próbált stoppolni a település centrumában lévő buszmegállónál. Vállalati autóval nem szoktam stoppost felvenni, de önkéntelenül a fékre léptem, és megálltam neki. Éreztem, hogy nagy bajban van.

Kiderült, hogy Berettyóújfaluban dolgozik, Hajdúszoboszlón lakik, és a vasárnapi ebédhez szánt pulykát a munkahelyi hűtőben felejtette. Ha nem ér időben oda, nem tud bejutni a létesítménybe, és nem csak az aznapi ebéd ugrik a sok utazás miatt, de vasárnap is rántottát fognak ebédelni.

Örültem, hogy megálltam neki. A céget nem károsítom meg, fáradtságomba sem kerül, és nagyot tudok segíteni valakin.

Berettyóújfalu határában már a „hős segítő” szerepében tetszelgett az egóm, és a fejem fölötti glória nem fért el az utasfülkében, amikor jeleztem a hölgynek, hogy a körforgalomban nekem balra kell majd mennem, tehát odáig tudom vinni.

Az egóm már készítette a zsebeit, hogy bezsebelje az összes hálálkodást a nagy segítségért, mikor a hölgy megszólalt: Marha jó! Hogy a büdös francba fogok eljutni a város másik végébe?!

Az egóm egy szempillantás alatt eltűnt az üres zsebeivel együtt. Én meg azt gondoltam: tényleg! Hogy a büdös francba is? Itt sem fogják felvenni, ha stoppol, ráadásul a közelben még a busz sem áll meg.

Be kellett látnom, hogy ezzel a fél segítséggel inkább hátrányos helyzetbe hoznám. Ezért úgy döntöttem, hogy egy alternatív útvonalon megyek tovább Biharkeresztesre, és elviszem a céljához. Egy percnyi kerülőről volt szó csupán. Mikor kiszállt, megköszönte a szívességet, de az egóm zsebei nem lettek volna tele tőle, mert szegénynek a figyelme már azon volt, hogy mielőbb hozzájusson a pulykájához, aztán induljon hazafelé, hátha nem hal éhen a családja addig, amíg hazaér.

Berettyóújfalut elhagyva megint előmerészkedett az egóm: azért mégis csak nagyot segítettem rajta!

-Ugyan! Nem is te vetted fel! Azt hiszed, nem hallottam, amikor éppen megálltam neki, hogy aggodalmaskodsz? „Mit szólnak hozzá, ha megtudják? Sietni kellene, hisz vár a hiba!”

Azt is érzékelem, hogy egész út alatt tetszelegsz magadnak a nagy tudású mérnök szerepében, aki majd hatalmas tapasztalatával megoldja ezt a kritikus hibát. Holott tisztában vagyok vele, hogy mihelyt célhoz érek, azonnal elillansz, és ott maradok, egy ki tudja milyen bonyolult műszaki problémával. Tudod, azt hiszem, éppen azért szeretem a kihívásokat, mert olyankor te eltűnsz.

Így is lett. Nem kis leleményesség kellett hozzá, hogy helyreállítsam a hibát anélkül, hogy több órát és sok kilométer autóutat kelljen rápazarolni.

Hazafelé, Biharkeresztest elhagyva megjelent bennem egy érzés: ez nem volt semmi! Nem tudta volna mindenki ilyen frappánsan megoldani a helyzetet…

Szóval itt vagy? – gondoltam. Olyan gyerekes tudsz lenni! Nem baj. Majd rajtad lesz a szemem. Maradj csak meg ilyen gyerekesnek, sose nőj fel jobban! Kevés rosszabb dolog van mint az, ha egy egó felnőttnek érzi magát, és átveszi az irányítást.