Sokkal több, mint számtan
Az unokám megint rámpirított.
Hároméves unokámat akartam a számokra tanítani, de "a fagyi visszanyalt"..
Hároméves unokám dobókockával szeretett volna játszani. Azt találtam ki, hogy a közelünkben lévő dobozból kiveszem a ruhacsipeszeket, felét neki adom oda, másik felét magamnál tartom, és azt játsszuk, hogy ahányas számot dobunk, annyi csipeszt kell kapnunk a másiktól. Legalább gyakoroljuk a számokat.
A kicsi lány nem értette a játék lényegét, mert akkor, amikor az én csipeszeim vészesen fogytak, adott az övéből egy csomót. Fel sem merült benne, hogy ezzel nagyban csökkennek nyerési esélyei. Bár igyekeztem kicsit csalni a javára, legközelebb az övé kezdett fogyni, míg nálam volt nagy kupac. Ekkor megszólalt bájos kis hangján: azt akarom, hogy sok csipeszem legyen. Az azonban láthatóan nem volt számára világos, hogy neki csak úgy lehet sok csipesze, ha az enyémből kap. Meg sem fordult a fejében, hogy engem megrövidítsen, akár egyetlen egyel is.
Azon tűnődtem, miként tudnám megértetni vele a társasjáték lényegét, de ő még azt sem látszott felfogni, hogy miért kellene nyerni valakinek, azt meg pláne nem tudta elfogadni, hogy valaki vesztes legyen.
Egyszer csak ráeszméltem a helyzet képtelenségére.
Én, a coach, spirituális gondolkodású segítő, életvezetési tanácsadó és Theta Healing konzulens, aki hiszek a vonzás torvényében, az ember teremtőképességében, én, aki már ötvenszer meghallgattam a Bőség törvénye című könyv CD mellékletét, ami arról szól, hogy az univerzum törvényei szerint küzdelem és erőlködés nélkül el tudjuk érni céljainkat, teljesülhetnek vágyaink, most éppen egy olyan gyermekkel beszélek, akiben fel sem merül, hogy a dolgok másként is lehetnek. Én pedig, spirituális gondolkodású nagyapja, aki fennen hirdetem a szeretetet és együttműködést, azt akarom megértetni és elfogadtatni vele, hogy kettőnk közül csak az egyik lehet nyertes, és csak azon az áron, ha a másik veszíteni fog. Azt magyarázom neki, hogy ahhoz, hogy neki több csipesze legyen, az enyémből kell elvennie még akkor is, ha én is arra törekszem, hogy minél többem legyen.
Normális vagyok?
Dehogy fogok én ilyen társasjátékot játszani ezzel a csöpp, romlatlan lélekkel. Hisz nekem sem esik jól nyernem, amikor azt látom, hogy ezzel őt megrövidítem. Olyan társasjátékot kell kitalálnom, amiben úgy működünk együtt, hogy közben mindketten gyarapodunk. Tudom, hogy azt hamar meg fogja érteni, és örömmel játssza majd.