Valahol, egy távoli galaxisban(?)

Egy ismerősömre jellemző volt, hogy szinte minden helyzettel kapcsolatban bűntudatot tudott ébreszteni magában. Ugyanakkor nagyon érzékeny volt rá, ha valaki véletlenül lekezelően nyilvánult meg vele kapcsolatban. Vágyott arra, hogy valamilyen közösséghez tartozzon, de egy kicsit mindig idegennek érezte magát mindegyikben.

Jellemző volt rá az is, hogy sokat betegeskedett. Érdekes módon akkor, amikor épp sikerült azt éreznie, hogy együtt tud működni valakikkel egy csapatban, eltűntek a kis betegségei.

Folytattunk le pár Theta Healing konzultációt vele, de nem javult sokat a helyzet.

Mivel érdekelt a megoldás, agykontrollos módra álmot programoztam magamnak, ami megmutatja a probléma gyökerét. Aznap éjszaka lidérces álmom volt:

Másodmagammal sátorban éjszakáztam, valami sivatagszerű helyen. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a társam egy kiszáradt, csontvázszerű lényt próbál nyugtatni, aki aggódik azért, mert egy madarat kellene felröppentenie, de nem sikerül, hiába lóbálja és dobálja. Egy kopasztott csirke volt nála. Ügyesen elvettem tőle, és közöltem, hogy elrepült a madár. Ekkor érezhető volt, hogy teljesen összezavarodott. Nem tudja, hol van, és képtelen értelmezni a környező valóságot. Egyre feszültebb lett, és a saját ujjait kezdte letördelni. Azonban tudtam, hogy ha valamelyikünk a keze ügyébe kerül, akár halálosan is megsebesít bennünket anélkül, hogy tudná, mit csinál. Gyorsan visszaadtam neki a csirkét, és abban a pillanatban felébredtem.

Félálomban beugrott, hogy itt valami nagyon régi „éndarabkáról” van szó, ami egy ősi mulasztás, vagy egyéb hiba megkövesedett, kiszáradt kísértete. Bizonyos helyzetekben ez a kísértet érez feszültséget, és kelti életre a fenti reakciókat.

Persze, általában ilyen éndarabkák okozzák a problémákat, de ez sokkal ősibb, mint a többi általában.

A legközelebbi alkalommal, amikor mód nyílt a Theta Healing konzultációra, erről a „kísértetről” kértem egy képet. Ki ő, és honnan jött?

Egy döbbenettel teli pillanat érzései rajzolódtak ki bennem, amelyben az illető ráeszmélt, hogy félrevezették, és egy iszonyú disznóságban segédkezett, ami sok lényt tett tönkre, és sokak halálát okozta. Ez a pillanat kísért benne ebben az életében, és valószínűleg alapvető szerepe volt a sok rabszolgasorban eltöltött élet kialakításában, amiket korábbi konzultációkon láttunk meg.

Érdekes történet bontakozott ki előttünk anélkül, hogy bármilyen konkrétum a tudomásunkra jutott volna a helyet, időt és szereplőket illetően. Maga a séma azonban nekem nagyon ismerős…

A történet kezdetén egy naiv, szeretettel teli, társaságra vágyó lény volt. A környezetében két lehetőség kínálkozott. Az egyik olyan fejlett lények csoportja volt, akik nem alkottak igazán közösséget. Megteremtették maguknak, amire szükségük volt, és nem törődtek sem egymással, sem vele. Nem voltak rosszindulatúak, csak közömbösek. Nem tudott velük kapcsolatot kialakítani.
A másik lehetőséget egy olyan csoport jelentette, amely együtt munkálkodott. Nagyon intelligensek voltak, de bizonyos képességeik messze elmaradtak a másik csoport tagjaiéhoz képest. Ők szívesen befogadták maguk közé. Közös tevékenységük arra irányult, hogy a fejlettebb lények képességeit valahogy a saját javukra fordítsák. Ha az arányokat akarnám érzékeltetni, ahhoz hasonlíthatnám, mintha legelésző elefántokra vadkutyák próbálnának hatni. Első látásra reménytelen, hisz semmilyen sérülést nem okozhatnak nekik, míg az elefántok egy mozdulattal félredobhatják vagy eltiporhatják bármelyiküket.

Szóval, az összehangolt csapatmunka eredményeként lassan sikerült a fejlettebb lényeket kihasználniuk, és azok egyre inkább ennek a csapatnak a céljait szolgálták magasrendű képességeikkel. Továbbra is mindegyikük csak a saját kis világával törődött, sem a társaival, sem a manipulátorokkal nem foglalkozott. Úgy voltak irányíthatóak, hogy a manipulátorok a kis egyéni valóságukba csempésztek be olyan elemeket, amik a kívánt irányba befolyásolták őket. Ez az irány pedig olyan volt, hogy saját egyéni valóságuk egyre fogyott, szűkült, míg az irányítók egyre jobban éltek. Más szóval: a befolyás hatására saját, teremtett valóságuk részévé tették a korlátokat, szűkölködést.

Végül, mikor elérkezett az a bizonyos pillanat, amelyben ismerősöm ráeszmélt, hogy disznóság történt, a fejlett lények már csak önmaguk árnyékai voltak. Szűkölködtek, és gúzsba kötve érezték magukat, de ugyanakkor végre észrevették egymást is. A kín, szűkölködés és rabság közösséget kovácsolt belőlük, és ebben a pillanatban kicsúszott a manipulátorok kezéből az irányítás…

A folytatást nem tudom. Úgy éreztem, mindez valahol az idő és tér végtelenében nagyon távol történt, de rá kellett döbbennem, hogy a Földön ugyanez a folyamat zajlik éppen. (Ld. Teremtőgép.)

Azonban az is kirajzolódott előttem, hogy az ismerősöm mekkora hibát követett el, amikor abban a bizonyos pillanatban elveszítette a lélekjelenlétét, és ahelyett, hogy beteljesítette volna feladatát, a bűntudatot hagyta magán eluralkodni.

A történetben fontos szerepet szántak neki olyanok, akik fölötte álltak annak a "valóság síknak", amelyben ez a játszma zajlott. Tervezett szerepének éppen a közösségépítés volt a lényege. Nem hiába érkezett ide a közösségépítés olthatatlan vágyával.

Az ominózus pillanatban ugyanis egyrészt része volt egy közösségnek, amelyik méltatlanul bánt a fejlett lényekkel. Az együttes munka alatt kiismerhette őket, megismerhette motivációikat.(Igaz, a végkifejlet nem volt etikailag ínyére.)
Másrészt viszont, fejlett etikai érzéke miatt rokonszenvezett az áldozatokkal is, vagyis együtt érzett, közösséget vállalt velük. Ezért, mint mindkét közösség tagja, kulcsszerepe lehetett volna a helyzet rendezésében. A fejlett lények beláthatták volna, hogy a manipulálásnak köszönhetően tudtak közösséget alkotni, most pedig előttük a lehetőség, hogy továbbra is meglévő képességeikkel, együtt alkossanak egy jobb világot. Mivel alapvetően nem voltak rosszindulatúak, megmutathatta volna, hogyan kezeljék az élősködőket ahhoz, hogy ne okozhassanak több kellemetlenséget, és a legrövidebb úton újra teremtődjön egy számukra kellemes világ.

Ehelyett azonban pont az ellenkezőjét tette: elhatárolódott eddigi csapatától az elkövetett „bűn” miatt, és a bűntudat miatt nem érezte méltónak magát ahhoz sem, hogy az áldozatok csoportjához csatlakozzon. Az elkövetkezőkben akármelyik csoport kezdte öldökölni a másikat, Ő minden halottat a sajátjának érzett, és mindegyikért felelősnek érezte magát. Emellett azonban végtelenül magányos volt.

Íme egy tipikus Lélek lecke. A hiba oka pedig a félelem, ítélkezés, bűntudat: a lélekjelenlét hiánya. Ahogy általában lenni szokott.

Hogy ez tényleg így történt-e, vagy csak képzelődés volt az egész? Néha nem tudom eldönteni, hogy a konzultáció során felderengő, előző életekben megélt helyzeteket mutató képek valóban megtörténtek-e, vagy csupán egy metaforát látunk, ami nyomra akar vezetni a keresett hitrendszereket tekintve.
Tulajdonképpen általában nem is fontos tisztázni ezt a kérdést. A reinkarnáció léte számomra nem kétséges, és aki keres, találhat rá meggyőző bizonyítékokról szóló leírásokat, dokumentumfilmeket.
Azt, hogy a most leírt történet megtörtént-e, nem lehet sem tagadni, sem bizonyítani. Az viszont látható, hogy jelenleg is működő modellről van szó. Számomra gyermeteg elképzelés, hogy a világegyetem fennállásának évmilliárdjai alatt csakis a mi, relatíve szemvillanás alatt kialakult kis civilizációnk létezett volna. Én azt hiszem, hogy ilyen játszmák már nagyon sokszor megtörténtek.

Mindenesetre az ismerősöm nagyon boldog volt a konzultáció végén. A szokásos módon teszteltünk néhány emléket, amelyek nagy lelki fájdalmat okoztak neki konzultáció előtt, és mindegyik közömbös volt számára. A törölt hitrendszereket számtalan formában tetten érte eddigi életében, és úgy érezte, ezután már nem aktuálisak.